Üdvözletem mindenkinek Milwakuee-ból! Éppen 10 órás
hesszelésemet folytatom a reptéren, így hát van időm írni. Az más kérdés, hogy
a netért kurvára fizetni kéne, én meg csóró vagyok, így majd valamikor
megkapjátok ezt a kis írást :)
Szóval valahol Chicago után járunk, ami nap szerint péntek
volt, de ’asszem’ szombaton írtam a posztot, szóval valamennyire
értesülhettetek az utolsó melómról. Semmi extra nem volt, elbúcsúzás se nagyon,
viszont felért egy szabadeséssel az utolsó „kicsekkolás”. Mondhatni erre
vártunk már 3 hónapja, na meg a jól megérdemelt utazásunkra.
Szombat és utolsó hétvége lévén el akartunk menni még
utoljára partizni, aztán végülis éjfélkor hívtuk a shuttle-t, ami 1-kor sem
volt ott, de volt egy kis szerencsénk és mégis bejutottunk Dellsbe. Szerencsére
a beugrót akkor már nem kérték, bár szerencséjük, mert ezért a fosért senki nem
adott volna ki 10 dolcsit. Szóval ismét egy hosszú éjszaka, mert kábé 4 volt,
mire lefeküdtem és hát az utolsó teljes napomon (vasárnap), gondoltam még
elmegyek és jól elb@szom a megkeresett pénzem egy részét, szóval elmegyek
outletbe. Korai kelés, anyázás, kávénélküli rohanás és fél 11-kor már a
Tangerben is voltunk. Lehet, hogy a fáradtságtól, de egyáltalán nem találtam
izgalmasnak a shoppingolást, nem volt valami jó a felhozatal, így végülis
olcsón megúsztam :)
Délután elkezdtem bepakolni és voltam olyan szerencsés, hogy
ismét kaptam egy kocsit délutánra. Életem első vezetése egyedül! Sőt első
tankolása is :D Tudom, nagyon gáz, de nem én vagyok a vezetők gyöngyszeme
(kivéve persze, ha áramról beszélgetünk). Szóval itt Amerikában kellett, hogy
felnőjjek és tudjak egyedül vezetni ráadásként benzint is belepakolni. Most jól
megveregettem a vállamat, Nektek már nem kell :D
Este ismét partizni akartunk menni, de valamiért az ég se
akarta, hogy jót bulizzunk, így aztán buli nélkül feküdtem le aludni (mosott
szarként persze, mert már vagy 2 hete nem aludtam 5 óránál többet egy huzamban).
Eljött a bizonyos hétfő, a bizonyos kicsekkolás is. Délelőtt
még nagyban takarítottam, amikor is megérkezett Mama a férjurával és totál
kiakadt, hogy mi a f@sz van, miért nincs kitakarítva (hja Szőke lelépett
hajnalban), na szóval izgalmasnak ígérkezett a nap megint. Szóval takarítás
megspékelve egy kis Mami rinyálással, mert nehogymá’ ő takarítson, nem mintha
én lógattam volna a nem létezőmet…
Délben jött a „Marcsi”, drága HR-es banyánk, hogy
leellenőrizze, hogy minden rendben van. Még jó, hogy a plafon felé nem figyelt,
mert tuti rám vertek volna 100 dollár kártérítést a szétrúgott plafon miatt :D
Szóval délben elhagyhattam a szobát, aztán ezzel a lendülettel még be is zúztam
a városba, ahol ingyé’ kipróbálhattam a Skyscraper nevezetű csodálatos
találmányt. Freedom és társai, üljetek fel egy ilyen szerkezetre, jól megpörget,
totál kikapcsol, aztán a hatás kitart még órákig :) Meg volt az utolsó ebéd is
a városban, a Baja-t ejtettük útba.
Utálok búcsúzkodni. Voltam már jó
párszor ilyen helyzetben, hogy valahol egy rakat jó emberrel összeraktak és
aztán eltöltöttünk egy kis időt (vagy éppen többet), és jöhetett a „soha többé
nem látjuk egymást” búcsúzás. És ez most kábé triplán igaz volt. Bementem a
Crashbe utoljára. Lengyelek, törökök, magyarok, jamaikaiak, amerikaiak… Hát
bevallom eléggé szenzitívre vettem a dolgokat, még jó, hogy van hozzá
„filmbeli” bőgős zsepim, mert így adja!
Aztán vissza mentem a housingba,
tettem még egy kört, elbúcsúztam minden fontos emberkétől, és remélhetőleg jó
sokkal fogok még találkozni az életben, legalábbis a magyarokkal biztos, aztán
a többi elválik.
Az eredeti tervben a Mamával
mentem volna Milwakuee-ba kocsival, de a reggeli hiszti után ez volt a
legutolsó amire vágytam. Szerencsémre az egyik srác jött vissza a
paycheck-éért, aki ráadásul pont Milwakuee-ban lakik, szóval meg volt a fuvarom
:) Paycheck beváltás, és búcsú Dellstől.
Az ide utat eléggé szépen végig
aludtam, bár nem feleslegesen, mert fél 10-kor már itt voltam, és azóta
csövelek. Most hajnali 1 van, várom az 5 órát, hogy mehessek becsekkolni. Na
ismét egy első: életem első repülőútja egyedül. Egészen felnőttem… Na nem
mintha eddig nem nőttem volna fel, legalábbis ami a magasságomat illeti, sosem
voltak vele problémák :D Viccet félretéve életem legjobb nyara volt. Persze
sírtunk a hülyeségek miatt, volt sok rossz dolog is, de sokat adott ahhoz az
emberhez, aki most vagyok. Rengeteg „első” dolgot/élményt kaptam is, ezért is
nehéz az elválás. Szerintem nagyon jól helyt álltunk, mindent megoldottunk, a
housing otthonná vált, az ottani emberek pedig a családommá. Totális egymásra
utalás, csiszolódás, segítségnyújtás, spontán dolgok… Rengeteg embert
megismertem, és úgy érzem sokan maradnak majd az életem részei. Most még egy
ideig úgyis nagy „miss ya”-kolások lesznek, de aztán pár hónap múlva
lecsendesedik minden és akkor majd ott lesz pár ember, akikkel még mindig
tartani fogjuk a kapcsolatot… Na egészen kezdek elhúzni lelkibazdmegolás
irányába, szóval visszaveszek a lelki turkálásból.
Nem is kéne most szomorkodni,
életem nyaralására készülök! :) Órákon belül Arizonában landolok, végre élvezhetem
a hamisítatlan forró nyarat, elfelejthetem a zsírtól tocsogó Crasht, Mama
faszkodásait, bőrrohadást előidéző aquaparkot, egereket a szobában, és hát a
jövőre nézve most még a győri életemet is elpakolom jó mélyre.
Apropó erről jut eszembe, hogy
mivel még mindig a reptéren rohadok és nem valami bícsen, tehát még gondolhatok
a jövőmre… Ha valaki tud albit Győrben, az szóljon már legyen oly kedves! Meghálálom! :)
Na ezzel zárom is soraimat,
keresek pálcikát a szemeim nyitva tartásához, továbbá lassan el kell kezdenem
bújkálni a biztonságiak elől, mert már idejöttek megkérdezni, hogy minek ülök a
semmi közepén. Minden üres, csak a takarítóbácsiiii közlekedik a kis gépével.
Na csákómákó, jelentkezem! :*
* * *
Éppen Phoenixben rohadunk a nagybátyámmal az apartmanjamedencéjénél... Nem panaszkodom ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése