Üdv a fedélzeten!

Ez a poszt valahol az Atlanti-óceán felett születik, kábé az út felénél… Mivel már minden bárányt megszámoltam, kiittam/tuk a repcsi büféjét, és az összes testrészem eldeformálódott, így hát próbálkozom hasznosan eltölteni az időt :)

A ma reggeli indulás valahogy egész NORMÁLISAN telt, nem kapkodtam, minden papírkát elhoztam, extra büszke vagyok magamra :D 3.20-kor indultunk el Pestre, én végig aludtam az utat, viszont ez nem volt sok idő, 2 óra alatt a reptéren voltunk, de még ez is túl korán volt, így még aludtunk Apuval egy fél órát a kocsiban.

Negyed 7-kor volt találkozó, bár már mindenki előbb ott leledzett, és végre rátaláltunk egymásra Lillával, akit a fészbúkon ismertem meg :)

Elárulom nektek, hogy a mostani repülőteres-mizéria sokkal rövidebb ideig tartott, mint mondjuk mikor mentünk Helsinkibe. Hát azt az idegállapotot, hogy tuti befértünk-e 10 kg-ba?! :D Na itt szépen becsekkoltunk, minden ment a maga rendjén.

Na persze kinek nem, ha nem nekem alapon, avagy a további sorok a „ha más mesélné, nem hinném el magamat”- jegyében történtek… Először is ki kellett dobnom a testpermetemet, mivel 125 ml kiszerelésben volt (az lényegtelen, hogy max 50 ml volt benne), de hát nem 100-as, így érzékeny búcsút vettünk egymástól.

Volt még másfél óránk a beszállásig, így hát fel tudtam keresni egy kávézót, 4 dl kávét le is gurítottam (amúgy most már egy liternél tartok kábé :D). Düsseldorfba minden király volt, elég hamar elment a VéPé-Győr buszmenet-idejű utacska…

A düsseldorfi reptér nem olyan nagy, hamar bejutottunk a helyünkre, gondoltam becsekkolok onnan is, hogy tudjátok élek, és nem vesztem el, de a wifi is fizetős volt, a fél literes víz meg 3.5 euró. Azt hittem rosszul hallok, csak pilláztunk a csajra mikor kinyögte, hogy seven euro :D

A sztorinak itt persze nincs vége… Most jön a „hozom a formámat” rész. Nagyban kommunikálok a drága sorstársakkal, mikor is a hangosban felhangzik becses vezetéknevem. Infarktus-közeli állapotok, és „nem én voltam” valamint „miér’ mindig én” – típusú arcok váltakozása… Végül is csak új beszállókártyát kaptam (na meg sikeresen elpakoltak a jó kis helyemről).

És még mindig nincs vége! :D Szállnánk fel a gépre, mennék be a jeggyel, erre besípolok. „EZEK TUTI ENGEM AKARNAK!”. Szóval én vagyok a kiválasztott, mentem és átvizsgáltak kívül-belül, és végre felszállhattunk a gépre (hihetetlen :D).

A kaja jó, és még pia is van… Mondhatnám úgyis, hogy bebasztunk megkóstoltuk a ház ajánlatait :) Hja, nem kell aggódni, nem éheztettek, kaptunk cuki salit, meg csirkét valamit

tésztás trutyival, és még meggyes pite is volt! :D Kötelező kávéadag természetesen elfogyasztva, most már „csak” 3.5 óra a landolásig, addig befonom a szemöldököm, esetleg kiisszuk a készletet. Na szóval még élek, és reménykedem abban, hogy Chicagoban nem szúrnak ki… Lécci-Lécciiiiii!

repülőutunk végéhez közeledve :)